Csarmasz Norbert: Testépítés-, fitness-, személyi edző

Gyermekkorom óta nagyon fontos szerepet tölt be az életemben a sport, ezen belül pedig leginkább a testépítés, már 11 éve.
Valójában a sport köré építem az egész életemet, és azzal, hogy személyi edző lehetek, egy nagyon régi álmom vált valóra. Szeretnék segíteni, hogy az emberek szerves részévé váljon a rendszeres sportolás és az egészséges táplálkozás. Mindezt a 11 év alatt felhalmozódott tapasztalataimból és a képzésekből szerzett tudásommal és elszántságommal szeretném támogatni.

Ennek a sportnak köszönhetően nem csak fizikálisan,hanem mentálisan is az emberi jellemünk javulását is megtapasztaljuk. Alázattal és becsülettel éljük meg a sport adta szépségeit és kudarcait egyaránt.
Ha változtatni szeretnénk a külsőnkön, akkor ahhoz nem lesz elég egy sprint, ahhoz egy egész maraton kell.
Az élet nem könnyű, folyton kihívásokat állít elénk. A mi feladatunk az, hogy megtanuljunk felállni olyan helyzetekből, amikben elbuktunk, csalódtunk. Ez óriási kihívás. Fontos megtanulnunk az élet adta pofon után is felállni, újra erőt gyűjteni, küzdeni és menni tovább, hogy elérjük az álmainkat és a céljainkat. Ne hagyj helyet a kételynek.

2 éve fekélyes vastagbélgyulladással élem az életemet,és hidd el, nekem sem könnyű. Folyamatos hasmenéssel, majd erős vérzéssel kórházba kerültem, és ezt 1 év ágyhoz kötöttség kísérte. Teletömtem az elmémet álmokkal és célokkal, így nem maradt helye a kételyeknek. Meggyógyulok és kész. Májustól kezdődően elkezdtem hétről-hétre jobban lenni és júniustól már újra tudtam dolgozni. Ezért nagyon hálás vagyok. Az edzéseket is fokozatosan újrakezdtem. A célom a jövő évi őszi versenyzés. 

Bertrand Russel angol filozófus szerint ”a legnagyobb bizonyítéka annak, hogy valami megcsinálható az, hogy mások már egyszer megcsinálták”.
A hit törvénye szerint, amiben meggyőződéssel hiszünk,az valósággá válhat.
Ha szeretnél változtatni az életeden, akkor fogalmazd meg a kérdést, hogy mi az, amiből többet kellene tenned a mindennapokban. Ez a gondolat arra irányul, amit a leginkább elhanyagolsz. Ha szeretnél mozogni, és egy egészségesebb életet élni, fogyni, vagy akár izmosodni,akkor a következő kérdésed az legyen: Mi az, amiből kevesebbet kellene tenned vagy befejezned, hogy erre jusson időd és energiád?
A változás bennünk történik, mielőtt a külvilágban látható volna.
Az élet fog kipróbálni téged, hogy tényleg képes vagy-e erre a célra. A sikernek nem titka van, hanem ára.
Ne a kifogásokat keresd, mert ezek csak fájdalomcsillapítok.
Ígérj kevesebbet, de azt tartsd be.
Ne azt ígérd, hogy heti 5 alakalommal fogsz eljárni edzeni. Azt ígérd meg, hogy heti 1 napot, de azt tartsd is be.
A két legnagyobb félelmünk a kudarc és a veszteség. Akárhányszor valami újat csinálunk, automatikusan hatalmába kerít a félelemérzet. Ahhoz, hogy a félelmeidet eloszlasd, pozitív és építő gondolatokkal kell megtöltened az elmédet.
Mozdulj meg;)
Képzeld el az edzésekkel kapcsolatos céljaidat. A tudatalattid nem tud különbséget tenni aközött, hogy mi az, ami megtörtént, és mi az,amit elképzelsz. Olyan idegi és neurotikus kapcsolatok alakulnak ezáltal ki,mintha tényleg megélnéd azt a pillanatot, hogy elérted a kívánt testalkatot, lefogytál és beleférsz a kedvenc ruhádba. Vagy épp izmosodtál és a strandon pózerkedsz:)
Változtasd meg a gondolkodásod és megváltozik az életed.

Amennyiben nem vagy megelégedve a külsőddel, nincs elég önbizalmad, nem azt latod a tükörben, amire vágysz és elhatároztad, hogy ezen változtatni szeretnél, akkor szívesen a rendelkezésedre állok céljaid elérésének segítségében és folyamatos kontrollt biztosítok nem csak az edzéseken, hanem a hétköznapokban is, ha erre van szükséged.
Ralph Waldo Emerson szerint“senkit sem tudsz átvinni a csónakoddal a túlpartra anélkül, hogy te magad meg ne érkezz”.

Amiben a segítségedre lehetek:

  • személyre szabott edzésterv
  • személyre szabott étrend
  • személyi edzés
  • online edzés
  • fogyással, valamint formásítással kapcsolatos tanácsok.

Remélem, hogy bizalommal fordultok hozzám és szuper edzéseket hozhatunk össze!
“A legnehezebb dolog mindig a döntés, a többi már csak kitartás!”

Bejelentkezés    +36209527035